Véleményem szerint kamaszkorban mindennek az alapja a kommunikáció. A kamaszkor egyik jellemzője, hogy a szülők mellett a kortársakra helyeződik nagyobb hangsúly, így már nem mi vagyunk azok, akik kitöltik a legtöbb idejét. Elmondhatjuk, hogy korábban az idő mennyisége volt fontos, most viszont az idő minősége. Ez természetes folyamat, de tehetünk azért, hogy a kevés együtt töltött idő hogyan telik. Jó pár éve készült egy felmérés, amely szerint a kamaszok naponta 7 perc osztatlan figyelmet kapnak! Mielőtt megbotránkoznánk ezen a számon, gondoljuk végig, hogyan van ez magunknál! Mennyi idő lenne, amit úgy figyelünk rájuk, hogy mi sem nyomjuk közben a számítógépet, telefont, vagy nem valami házimunkát vagy más tevékenységet csinálunk közben. Szerintem mindannyian meglepődnénk, ha kiszámolnánk, hogy a mi családunknál mennyi ez az idő. A kamaszok egyébként kíváncsiak és nyitottak mindenre. Fontos emiatt, hogy abban a kevés időben, amikor ők nyitottak a beszélgetésre, mindig ott legyünk, elérhetőek legyünk és osztatlan legyen a figyelmünk. És persze ebben is mutassunk példát, hogy csak rá figyelünk, és őt is kérjük meg, hogy tegye le a telefont és csak ránk figyeljen.
Az is új ebben a korban, hogy kialakul a privát szféra iránti igény – ha elkezdi magára csukni az ajtót, az már ennek a jele. Emlékezzünk vissza a saját kamaszkorunkra is. Tartsuk tiszteletben, hogy a korral (és a hormonokkal) együtt megjelenik ez a teljesen természetes jelenség. Nem ellenünk irányul ez sem! Sokszor valamilyen online játékban vagy felületen másokkal beszél, játszik a szobájában. Nem kell egyből arra gondolni, hogy valami rosszban sántikál. Viszont lehet, hogy túl kritikusak vagyunk vele mostanában és arra számít, hogy amit másokkal beszél, azt csak szóvá tennénk és kritizálnánk. Tartsuk tiszteletben a teste változásait is és ne menjünk be csak úgy, miközben fürdik vagy öltözik – figyeljük, hogy nyitva hagyja az ajtót vagy nem? Ha igen, bemehetünk, ha nem, akkor ne tegyük. Hagyjuk meg privát térnek a saját szobáját és a saját dolgait is – ez nem a rendetlenség szó nélkül hagyása, ami szintén ebben a korban mindennapos. Ha nincs rá jó indokunk, ne nézzünk bele a telefonjába és privát levelezéseibe.
Pont azért, mert túl érzékenyek, sok minden múlik a kommunikáción. Véleményem szerint minden kapcsolatunkban lehetne használni az erőszakmentes kommunikációt, röviden EMK-t. Ez is egy nagy téma lehetne, de ami nekünk most fontos belőle az a nyitott, kíváncsi, hiteles és pozitív kommunikáció. Ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy ítélkezésmentesen, lenézés és felsőbbrendűség nélkül kommunikálok a másik emberrel. A saját érzéseim megfogalmazásában is ezekre figyelek, a mondandómat, a gondolatokat érzésekkel fejezem ki. Például a gyakorlatban mondok néhány példát: „Hogy lehettél ilyen hülye, hogy kettest írtál nyelvtanból?” Ehelyett kérdezhettem volna úgyis, hogy: „Annyira nehéz volt ez a dolgozat, hogy nem tudtad volna jobban megírni?” Vagy egy másik példa: „Annyira idiótán viselkedtél a vendégségben, hogy teljesen leégettél minket.” Ehelyett mondhattam volna azt is: „Nem értettem miért viselkedtél így a vendégségben. Mi volt a problémád? Miért érezted rosszul magad?” – Nem írok több példát, de érezhető a különbség. Nem mondom, hogy én mindig így beszélek, nem is lehet mindig és a kezdeteknél a gyerekünk is ugyanúgy fog rá válaszolni. De ahogy nekünk rá lehet szokni arra, hogy figyeljünk a kommunikációra, úgy a gyerekünk is át fog szokni arra, hogy figyeljen a válaszra és meghallja a különbséget a megfogalmazásban. Illetve ki lehet magunkat és őket is javítani, hogy mennyivel jobban esett volna, ha azt mondod inkább, hogy… A példamutatásunk itt is belép a képbe.
A reakcióinktól is függ, hogyan alakul a bizalom köztünk. Ha valamit elmondanánk valakinek és egyből ránk förmedne, lehülyézne, elítélne, akkor legközelebb lenne kedvünk elmondani neki valamit? Főleg, ha még mi is tudjuk, hogy hülyeséget csináltunk és nehéz elmondani? Ha a gyerekünk mond el valamit, próbáljunk nem egyből ítélkezni, leszólni. Ha nem leszünk egyből idegesek, nem kiabálunk, akkor legközelebb sem fog félni elmondani valamit. A jót akkor fogja elmesélni, ha a rosszat is el meri mondani. Másrészt, ha jó a bizalmi kapcsolatunk, akkor könnyebben észrevesszük azt is, ha valami rossz irányba halad és veszélyes terepre téved. Ha tudjuk higgadtan, türelmesen hallgatni, akkor még jobban megnyílik. Ebben a légkörben pedig könnyebben elfogadja a szeretettel tálalt véleményünket, iránymutatásunkat. Fontos lesz és jól esik neki, ha nem csak kritizáljuk, hanem teszünk is hozzá valamit. Akár elmondhatjuk, hogy mi is tettünk ilyet, döntöttünk már rosszul, ez normális és emberi tulajdonság. Legyünk őszinték és ezt is várjuk el! Meg is köszönhetünk nekik valamit. Például: „Köszönöm, hogy ilyen őszintén elmondtad, hogy érezted magad.” vagy „Kérlek, mondd el őszintén, hogy miért mondtad ezt nekem, miért érzed ezt vagy azt, miért haragszol rám?” Nagy súlya van náluk a szavaknak ebben a korban. Mondhatom neki, hogy „észrevettem, megfigyeltem rajtad, hogy mostanában ez nagyon érdekel”. Észrevettem, megfigyeltem, tehát őszintén érdekel engem, kíváncsi vagyok rá. Nagyon fontosnak tartom megemlíteni, hogy a szülői szeretetünk feltétel nélküli – ezt mindannyian tudjuk és így is van, de a valóságban is így viselkedünk velük? Ne a kritikus véleményt és csak a rosszat mondjuk, mert ezt utálják hallgatni. Például a megfogalmazásban ne azt mondjuk, hogy „ilyen jegyekkel semmi nem lesz belőled”, hanem például „ha továbbtanulsz és elvégzel egy egyetemet, főiskolát, akkor bármi lehet belőled még, több lesz a lehetőséged”. Tehát szülőként egy új elhatározásra van szükség, hogy figyeljük őket és ne egyből ítélkezzünk. Próbáljuk rájuk hangolódni és válogassuk meg jobban a szavainkat.
Emellett bíztassuk őket, hogy ki lehet mutatni és ki is kell mondani az érzéseinket, ezzel is csökken a bennük lévő feszültség. És ezzel is példát mutatunk megint, hogy lehet ilyet. Persze lehet, hogy nekünk sem könnyű, ha nem így nevelkedtünk, nem ezt szoktuk meg, de ha nem annyira idegen, akkor próbáljuk meg. Ki lehet nekik mondani nyíltan, hogy „rosszul esik, hogy mostanában így beszélsz, lehetnél kicsit kedvesebb”. De, ha mi viselkedtünk nem megfelelően – mert valljuk be, hogy van ilyen sokszor -, akkor nekünk is lehet bocsánatot kérni. El lehet ezt is mondani, hogy nem így kellett volna. Majd egyszer megdöbbenve tapasztaljuk, hogy ők is bocsánatot fognak tőlünk kérni, ha hasonló helyzetbe kerülnek.
A kommunikációnál megemlíteném még a szókészletüket, vagy a szlenget vagy akár az aktuális érdeklődésüket, hobbijukat. Ha nehéz velük beszélgetést kezdeményezni, akkor biztosan jó kezdet, ha ezekről érdeklődünk. Természetesen fontos, hogy valós érdeklődésünk legyen, tényleg kíváncsiak legyünk rájuk és esetleg utána is nézhetünk annak, amiről tudjuk, hogy jelenleg jobban foglalkoztatja. Például mikor a kisfiam kicsi volt, minden dinoszaurusznak tudtam a nevét, volt olyan, amit én mondtam neki először és meglepetten nézett, hogy én tudom a nevét. Ezek jól alkalmazhatóak a mostani érdeklődésüknél is. Fontos számukra, még ha nem is mondják, hogy követjük-e a kort, a digitális világot, érdekel-e minket miket néz és tudunk-e beszélni róla. Be lehet hozni a lemaradást és legközelebb beszélni róla!
Még mindig a kommunikációhoz mondanám, hogy abban a rövid időben, amikor tudunk velük beszélgetni figyeljünk arra, hogy sokszor alaptalanul dühösek és felcsattannak, mindent támadásnak vesznek, ezért jól kérdezzünk, jól fogalmazzuk meg a mondatainkat az előbbieket figyelembe véve. Ha pedig nekünk nem sikerült egy adott helyzetben jól fogalmazni, akkor korrigáljunk: „Ne haragudj, nem akartam így Neked esni, stb…” Emellett nagyon fontos a humor vagy meghökkentő kérdések, sok helyzeten átsegítenek. Ezekkel könnyebben kimozdíthatjuk őket vagy oldhatjuk a feszültséget.
További segítség, ha megfigyeljük őket, milyenek a napi szokásaik nekik és nekünk is, mikor van alkalom beszélni velük, mikor befogadóak. Gondolom mindenkinek ismerős, amikor egy adott korban lefekvés előtt jön rájuk, hogy mindent elmeséljenek, megkérdezzenek és ezzel tolódik az alvás. De lehet ez máskor is, amikor ugyanígy nem a legjobb időzítés. Ha megfigyeljük mikor van ez a napban, akkor tudunk rá tervezni és időzítsünk úgy, hogy legyen erre plusz idő. Például, ha ez lefekvéskor van, akkor kezdjük előbb az esti rutin feladatokat és kerüljön ágyba 20 perccel előbb, akkor nem lesz ebből is feszültség.
A kommunikációban egyébként nagy különbségek vannak a fiúk és a lányok között, amikre érdemes figyelnünk.
A fiúk gyakorlatiasabbak, praktikus, cselekvésorientált legyen náluk a kommunikáció. Törekedjünk a lényegre, miről beszélek valójában és mikor lesz már vége. Ezt tartani is kell, mert figyelni fogja az órát. A célozgatást és a humort nem mindig értik meg egyből. Akár meg is kérdezik, hogy miért nem ezt mondtad? Inkább több részletben beszéljünk meg egy nagyobb témát, mert egyben nekik sok. Hagyjunk időt az emésztésre, feldolgozásra, később vissza fogunk tudni térni rá, akár ő fogja felhozni. Legközelebb könnyebben megnyílik, ha megemésztette. Múltbéli rossz dolgok emlegetését nem szeretik, csak ők hozhatják fel ezeket, illetve csak a jelen és a jövő megoldásai érdekli őket. Mindig maradjon idő arra, hogy megkérdezzük mi az ő véleményük erről – így mi is jobban megismerjük a gondolatait. Érzelmi intelligenciájukat jól lehet fejleszteni úgy, hogy elmondom ez mit jelent nekem, mint szülőnek, hogyan érintett, felelősséget vállalok érte és ő is vállaljon azért, amit mond és tesz. A megoldásba úgy lehet bevonni, hogy mondja el mi, hogy volt, ő mit érez. Utána fogalmazzuk át kicsit, cselekvésorientáltabbá tegyük. Így felépítjük nála a cselekvésen alapuló problémamegoldást és vele együtt találjuk ki a helyzet megoldását. Saját emlékeinket nem mindig fogadják jól, unják, hogy ha már megint a hosszas mesélés jön.
A lányoknak fontos a megértés és fontosabb, mint a megoldás. Viszont az átbeszélés és megértés segítségével tudják megoldani a gyakorlatban a problémát. Együttérzőbbek, gondoskodóbbak és odafigyelnek a részletekre, a helyzetek összetettsége érdekli őket. Szeretik részletesen átbeszélni ki, mit mondott, kire hogy hatott. Viszont sokszor belegabalyodnak az érzelmek sűrűjébe, ezért úgy tudunk segíteni, hogy külső szemlélőként összefoglaljuk nekik az összefüggéseket, mintákat mutatunk, fentebbről nézni egy helyzetet, így a megértés megkönnyebbülés lesz nekik. Fontosabb nekik a hangnem és a testbeszéd, mint a fiúknak, bár általában a kamaszok érzékenyebbek ezekre, a lányok még jobban. Könnyen magukra vesznek mindent, mert magukban felnagyítják belül, már megterheli őket mielőtt beszélnénk. Erre az anyukák könnyebben ráéreznek, de az apukáknak ezt meg kell szokni. Apa-lánya kommunikáció sokszor elbukik kamaszkorban, mert az apukáknak bonyolult, ijesztő lehet, hogy nem értik egyből miről szól általában, a lányok meg úgy érzik, hogy nem is érdeklik őket. Az segíthet mindkettőjüknek, ha az apuka megkéri a lányát, hogy segítsen elmagyarázni, hogy megértse. Az apai energia itt is jó, a lány érzi, hogy apának is kell segítség és pont az övé. A lánynak pedig azért jó, mert újra elmagyarázhatja másképpen és közben ő is tanul az új szemszögből. A kamasz lányok hangneme, testbeszéde viszont sokszor felháborító és eltúlzott, próbáljunk nyugodtak, türelmesek lenni és nem visszavágni, hanem ellensúlyként lenni. A célzásokat és a humort egyből megértik. Saját emlékekkel könnyebben lehet náluk közelíteni egy témához, így jobban megnyílnak.
Még mindig nagyon fontos a példamutatásunk ebben a korban. Nem is gondoljuk mekkora hatásunk van még rájuk. Nagyon jellemző, hogy velünk úgy viselkednek, mintha nem értenének velünk egyet. Viszont, amikor nem vagyunk ott, gyakran idéznek minket vagy mondják el a tőlünk hallottakat a véleményükként, mert egyébként igazat adnak nekünk, de ezt „ciki” lenne kimondani otthon.
Fontosnak tartom még megemlíteni a kereteket és szabályokat, amelyeket életkor szerint újra kell alkotni, de a legfontosabb, hogy egyáltalán legyenek. Ha előtte nem voltak, akkor nehezebb, de nem lehetetlen. Érdemes velük átbeszélni és együtt kialakítani az új szabályokat, például nem akar már lefeküdni 9 előtt. Elmagyarázni, hogy az ő szervezetének miért van szüksége még több alvásra, mivel tud időt spórolni este, de közben nekünk is kompromisszumra kell törekednünk. Viszont értsék meg, hogy a szabályokat tiszteletben kell tartani, nem lehet kibúvókkal mindig megúszni. Lehetnek kivételek a lefekvésnél például péntek, szombat este, de a többi nap próbáljuk betartani. A határokat azért is feszegetik folyamatosan, mert említettem már, hogy keresik az új identitásukat. Ha egyszerűen megtiltunk valamit vagy magyarázat nélkül ragaszkodunk valamihez, aminek számukra nincs értelme, akkor csak még nagyobb ellenállásba fogunk ütközni. Ezért fontos, hogy elmagyarázzuk, miért szeretnénk valamit úgy vagy miért az ő érdeke, mert így adunk hozzá valamit, így tudunk segíteni neki.
Beszéltem már az önállóságról is, de ez náluk csak egy vágykép, nincsenek hozzá megfelelő eszközeik. A problémamegoldó képességeik még nem elég fejlettek, észrevétlenül is a szülői mintákat veszik át, ezért érdemes olyan szemmel is nézni őket, hogy gyakran tükröt mutatnak nekünk! A beszélgetésekkel jól tudjuk fejleszteni a problémamegoldó képességeiket is. A felelősségvállalást meg kell tanulniuk és ebben is még nekünk kell segítenünk. Most nem elsősorban a kisállattartásra gondolok például, de az is nagyon hasznos és fontos, hogy megtanulják és megtapasztalják az érzést, hogy egy másik élőlény tőlük függ és felelősséggel tartoznak értük. A felelősséget minden téren meg kell tanulniuk és érezniük, ezért nekünk kell őket felelőssé tennünk minden témában. Például ne pazarolják a vizet, áramot, ne szemeteljenek, legyenek figyelmesek másokkal, mert felelősek ők is a számlák összegéért, a Földünk jövőjéért vagy a többi emberért. Ezekben is természetesen fontos a példamutatás, mert ha mást látnak tőlünk, ők miért tennének ezekért. Sokszor alábecsüljük őket, hogy mennyire empatikusak és kiállnak másokért vagy egy jó ügyért, gyakran a nagyobb kamaszkorban csoportokat hoznak létre, ahol közösen állnak ki egy célért. De például a zsebpénzért és ennek beosztásáért is nekünk kell őket felelőssé tennünk, mert ebben a korban tanulják meg hogyan becsüljék meg a pénz értékét és hogyan osszák be. Szülőként nehéz, de olykor meg kell engedni, hogy tanuljanak a rossz döntéseik következményéből, mert az önálló életre való képességük is ebben a korszakban alakul ki.
Egy nagyobb nehézség a kamaszok életében az időbeosztás. Nehezen fogadják el, hogy véget ért az a korszak, amikor minden idejük szabad volt és csak a játékokról, szórakozásról szólt minden. Ebben is felelőssé kell őket tenni, sokat beszélgetni arról, hogy mi lesz a következő években, melyik év miről fog szólni, mi lesz a továbbtanuláskor, mert nagyon lassan megy az átállásuk fejben. Számukra hirtelen a váltás, amikor egyszerre lesz sokkal több otthoni tanulnivaló, kevesebb játékidő és ezzel együtt jönnek a különórák, otthoni teendők is. Bármennyire szeretnék, képtelenek beosztani az idejüket és elcsúsznak mindennel. A telefonozás és játékkonzolok csak rontanak a helyzeten, nem veszik észre, hogy telik az idő. Úgy tudunk segíteni nekik, ha megbeszéljük előre az időbeosztást és együtt alakítjuk ki, akár le is írhatjuk. Az ő véleményét is meghallgatva, tegyük kompetenssé, érezze, hogy számít a véleménye, nem csak elszenvedi, amit mi megmondunk neki. Fontos számukra, hogy ők is értékesek, számítanak. Jelentéktelen dolgokban is kérjük a döntésüket – melyik pohár, tányér, törölköző, mi legyen a vacsora, vagy bármi más kérdésben, ahol lehet véleményük, ők mit szeretnének.
Újabb felismerés az is, hogy a kamaszoknál a leggyakoribb érzés az iskolai unalom. Szellemileg túl vannak terhelve, túl sok az anyag is. A tanárok helyzete is nehezebb. Voltak új, szokatlan helyzetek, mint például a tanárhiány, a tüntetések vagy a covid miatti távoktatás. Ezért is lett még fontosabb az iskolán kívüli hasznos időtöltés, amelyre érdemes több lehetőséget mutatni nekik, mert ezzel valamennyire kompenzálhatjuk az iskolai unalmat is. Fontos lenne a sport és mozgás, mert sok más téren segít nekik. Bármilyen mozgásformát vagy sportot be lehet vezetni az életükbe akár később is, ahol megtapasztalhatja a közösség, csapat szellemiségét, a közös célokért végzett munkát és az azon belüli egyéni szerepeket. De bármilyen mozgás fontos lenne, mert a mai korunknak amúgy is jellemzője, hogy csak szellemileg fáradunk le, fizikailag viszont nem.
Nem is gondolnánk, de a kamaszokra általában igaz az eddig felsoroltak miatt az önbizalomhiány, még ha a viselkedésük mást is mutat, mert nincsenek tisztában a saját értékeikkel, jó tulajdonságaikkal. A rossz tulajdonságok emlegetése helyett többet segíthetünk nekik, ha a jót dicsérjük náluk. Kiemelni mit csinált nagyon jól, mit vettünk észre, miben fejlődött. Érdemes beszélgetni arról is, hogy ami szerinte benne rossz tulajdonság, az miben segítheti őt. Például nagyon lassan tud megtanulni egy anyagot. Ez szerinte csak rossz lehet. Egyrészt fejleszthető a koncentráció és a tanulási módszere, de valószínűleg ő nem felületes, figyel és észreveszi az apró részleteket, amivel kitűnhet és mások értékelik majd. Arról is lehet beszélgetni, hogy ki a példáképe vagy van-e? Lehet film vagy akár mese szereplő, sportoló, énekes, bárki. Miért ő, miért szereti, mit szeret benne? Általában ezzel van dolguk, ez az a tulajdonság, ami szerintük náluk hiányzik vagy nem értékelik magukban eléggé.
A tanulási eredményüket is érdemes más szemszögből megvizsgálni. Gyakorlatban például egy rosszul tanuló gyerek, aki látszólag „büszke” is arra, hogy nem jól tanul, valójában nem hiszi el, hogy ő képes rá és vannak megfelelő tulajdonságai ahhoz, hogy jól tanuljon. Lehet, hogy többször készült már, de annak ellenére rosszul teljesített és ez is megerősítette abban, hogy neki ez nem megy. Ahogy különbözőek a gyerekek, úgy a tanulási módszerük is különböző. Ehhez jön hozzá, hogy nem tanultak meg tanulni és nehezen tudnak koncentrálni. Ezért fontos, hogy időben észrevegyük, hogy a nem jó tanulmányi eredmény mögött mi a valós ok és eszerint segítsünk kialakítani a tanulási módszereiket és az időbeosztásukat. Mindenkinek más a tanulási módszere és érdemes kísérletezni velük. Tanulási módszer lehet a hangos olvasás, a mondatonként vagy bekezdésenként a hangos visszamondás, a jegyzet írása vagy akár, hogy közben csinál valamit. Azoknál a gyereknél ez a legjobb módszer, akik nehezen tudnak nyugton maradni és mindig izeg-mozognak. Náluk hasznos, ha a tanulás közben például pakolásznak a szobában, labdát pattogtatnak, valamit forgatnak a kezükben vagy bármilyen mozgást végeznek. Az is segíthet, ha tanulás előtt mozgott valamit és fizikailag elfáradt. Ha sikerélményük lesz a tanulásban, akkor máshogy fognak hozzáállni is. Ha pedig jól tudnak koncentrálni, gyorsabban haladnak és marad idejük másra is, akkor elégedettebbek lesznek magukkal is. Itt is fontos, hogy legyen telefonmentes idő, a közelében se legyen, hogy ne vonja el a figyelmét véletlenül sem.
És végül, de nem utolsó sorban még pár gondolat a saját szülőségünkről. Fontos, hogy ebbe is bele lehet fáradni, ki lehet égni, kétségbe lehet esni. Ez mind ér és emberi, természetes dolog. Tapasztalataim szerint nagyon nehezen megy nekünk a beismerés, hogy valami nem jó és még nehezebben megy segítséget kérni. Itt nézőpontot kell váltani, ami a coaching folyamatnak is fő feladata és jellemzője: ha beismerem, hogy valami nehéz vagy nem megy, az nem kudarc, nem gyengeség, hanem bátorság és erősség! Sosincs késő újrakezdeni vagy javítani valamin, jelen esetben a saját szülőségünkről vagy a kamasz gyermekünkkel való kapcsolatunkról is lehet szó.
Bízom benne, hogy írásom segítette az olvasót jobban megérteni a kamaszokat és új lendületet adni a hétköznapokban és a velük való kapcsolatokban. Amennyiben szeretnéd a segítségem kérni, keress bátran bármelyik elérhetőségemen!
