Ígértem a kedves érdeklődőknek, hogy a 2021. október 29-én, a felsőpakonyi Szabó Magda Könyvtár és Közösségi Házban tartott előadásom anyagát felteszem az oldalamra.
Mivel élőben hosszú volt a teljes előadás, itt mindenkinek több idő áll rendelkezésére olvasgatni és végiggondolni az ott elhangzottakat.
Meggyőződésem, hogy az embereknek még soha nem volt ekkora szükségük az összefogásra, támogatásra, mint most – a vírushelyzettől függetlenül, ami csak még inkább rontotta a helyzetet. A mindennapjainkat úgy irányítják láthatatlanul az elvárások, a megfelelési kényszer, a média, a politika, hogy az igazi értékek észrevétlenül eltűnnek. Folyamatos a rohanás, a stressz, túl sok az inger, a feladat, túlhajszoljuk magunkat és egymást, ezért is egyre több a betegség és a pszichés probléma. Nincs idő egymással foglalkozni, akár csak arra gondolunk, hogy vacsora alatt nem egymással beszélünk, hanem a telefont nyomkodjuk, mert gyorsan még elintézünk pár dolgot, hogy ne teljen közben feleslegesen az idő. A barátok moziznak, gépeken játszanak, ami közben nem lehet beszélgetni, jókat enni, kávézni. Régen a munkától, levegőtől, mozgástól elfáradva aludtunk el. Most az ember agya folyamatosan pörög, nem tud leállni, fizikailag el sem fáradunk, nem alszunk. Sajnos egyre több embernek van szüksége altatóra, nyugtatóra gyógynövényekre, bármire, mert éjjel dolgozza fel az agyunk (és a tudatalattink) az eseményeket és még éjjel is nyugtalanok vagyunk emiatt. Milyen jól esik néha, ha egy nagy kirándulástól vagy kerti munkától este „elájulunk” a fáradtságtól. Amikor pedig néha összejön egy „kötelező” találkozó, amire lehet, hogy nem is volt kedvünk elmenni, ott rájövünk, hogy a mosolygás, az értő figyelem, az őszinte beszélgetések, az érintés, az ölelés nem megy online vagy nem teljesen olyan. Nagyon nehéz ebből a folyamatos rohanásból a kiszakadás és a lelassulás, de elhatározás és tudatos tervezés nélkül ezek sem mennek.
És most térjünk rá a címünk első felére: miként ismerjük fel a szükséges változásokat?
A könnyen felismerhető jelek, ha a fizikai vagy lelki állapotunk nem megfelelő. Fizikai tünetek pl.: állandó kimerültség, feszültség, alvásproblémák, stressz és annak következményei, pszichoszomatikus (valós szervi ok nélküli) tünetek, nagyon gyakori a fejfájás, hasfájás, emésztési problémák, pánikrohamok, szorongásos állapotok. Lelki tünetek pl.: ingerültség, hangulatingadozások, kedvetlenség, negativitás/állandó rossz hangulat, apátia, önbizalomhiány, elégedetlenség önmagunkkal és másokkal, félelmek és sajnos sokszor depresszió vagy más pszichés betegségek.
Akkor nehezebb a helyzet, ha nem ennyire egyértelműek a jelek. Én összefoglalóan „elégedetlenség érzés”-nek hívom, amikor kívülről úgy tűnik, hogy minden rendben, de mégsem érezzük jól magunkat. Ilyenkor hangzik el egy-egy vagy akár több is például a következő mondatokból:
- Tudom, hogy jó, de valami hiányzik
- Megvan mindenem, de mégsem érzem magam boldognak
- Nem vagyok a helyemen / nem találom a helyem
- Minden nap egy mókuskerék, nincs kedvem a napi teendőkhöz sem
- Nyugtalannak érzem magam, pedig nincs rá okom
- Nem tudom mit szeretnék, de nem ezt / valami mást
- Megvan mindenem, de nem tudok már örülni semminek
- Sokszor van rossz kedvem, feszült vagyok, veszekszem másokkal, nyűgös vagyok, de igazából nincs okom rá
- Unalmas az életem, nem inspirál, motivál semmi
- Egész nap jár az agyam, hogy korábban jól döntöttem-e, mit lehetett volna másképp
- Céltalannak érzem magam, stagnál az életem, nem tudom mi lesz velem a jövőben, ki tudja mennyi van még hátra, stb.
Érdemes megvizsgálni azt is, hogy ha valami nem jó és elégedetlennek érezzük magunkat, akkor valós-e ez a hiányérzet. A fogyasztói társadalom, média, reklámok, elvárások által hajlamosak vagyunk hasonlítgatni mindent mindenhez, sokszor félreértelmezzük a saját elvárásainkat és vágyainkat is. Először fontos megkeresnünk az értékeket, a választásaink, döntéseink okát. Tudatosítsuk, hogy azért van jelen valaki vagy valami az életünkben, mert jó és értékes. Valamelyik értéke miatt döntöttünk egyszer mellette. Újra fedezzük fel, tudatosítsuk, értékeljük és adjunk hálát érte! Mint amikor valaki nem tud aludni a házastársa horkolásától, azt mondja megőrül tőle, idegesíti, panaszkodik… de egyszer összevesznek, a társa kiköltözik a kanapéra, majd mikor elszállt a düh és a sértettség, arra gondol az ember, hogy nem tud elaludni, ha nem hallja a monoton hortyogást. Amit megszoktunk, az hiányzik. Persze nem maga a horkolás, de az hogy a szeretett személy ott horkol, biztonságérzetet ad.
Nem erről jutott eszembe, de a jót könnyű megszokni. Szoktam mondani a kisfiamnak is, amikor nyekereg, hogy nem akar sonkát a kenyérre, mert unalmas, hogy hány kisgyerek él akár csak a mi országunkban, aki még nem evett sonkát… Hétköznapi egyszerű példa, de ha valami jót megszokunk, akkor automatikusan azt gondoljuk, hogy ez alanyi jogon jár. Néha érdemes körültekinteni, hogy biztosan mindenkinek, mindenhol része van ebben…?
Másrészt egy idő után a megszokott jó dologról azt gondoljuk, hogy azért választottuk, mert nem létezik jobb, tökéletesnek hittük. Majd egy rosszabb pillanatban, úgy érezzük, hogy csalódtunk, mert mégsem tökéletes. Ilyenkor jön elő, hogy elkezdjük megkérdőjelezni, amink van, mert feltételezzük, hogy egy másik párkapcsolat, munkahely, barát, lakóhely stb. jobb lehet. Persze nem arról az esetről van szó, amikor valaki tényleg egy rossz kapcsolatban él vagy rég munkát kellett volna váltania. De amikor valami nehéz, akkor hajlamosak vagyunk arra jutni, hogy könnyebb újra cserélni, mint megjavítani, főleg hogy a megszokottnál már nem lesznek új dolgok, meglepetések. Ha valamin dolgozni kellene, beletenni energiát, időt, érzéseket, az bizony nehéz. És ki akarna küzdeni, dolgozni érte, ha valami azt kecsegteti, hogy gond nélkül, tele újdonsággal, boldogsággal is lehet is pótolni? Ezért megkérdőjelezzük a korábbi döntéseinket is, felmerül, hogy mi lehetett volna, hogyan alakulhatott volna, stb… De ennél a pontnál próbáljuk objektíven nézni, hogy annak idején miért választottuk, és miért köteleztük el magunkat valami vagy valaki mellett. A korábbiakra utalva, volt egy jó és pozitív érték, amiért ennél maradtunk. Persze valószínűleg azóta már változott a helyzet, a körülmények, az igényeink, a szokásaink, bármi – de mi egy jó érték mellett döntöttünk. Mindig mindenben és mindenkiben lehet találni hibát, de ha csak a hibát keressük és arra koncentrálunk, akkor boldogtalanok leszünk. Ha mindig megkérdőjelezzük, hogy korábban jól döntöttünk-e, akkor egyre többször okozunk magunknak csalódást. Ezért ne azt kérdezzük, hogy jól döntöttünk-e, hanem hogy akkor mi volt benne a jó, miért volt rá szükségünk? Ez most is jó-e benne, most is szükségünk van-e rá? Ha változott, lehet-e rajta ismét változtatni, formálni, javítani? Ha nem kötelezzük el magunkat a döntéseink mellett, akkor nem tudunk következetesen haladni és kitartani mellette, még akkor is ha nem tökéletes éppen minden.
Általánosságban, ha elégedetlenséget érzünk valami miatt, akkor fel kell ismerni, hogy ki kell lépnünk az énközpontúságból. Ekkor nem azt nézzük, hogy nekem milyen most ez a valami, hanem milyen körülöttem a világ. Ne csak sajnáljuk magunkat, hanem szélesebben nézzünk körbe. Szedjük össze, hogy mi az, amink van és ne azért keseregjünk, hogy mi nincs. Ezt könnyű mondani, tudom. Ha elégedetlenek vagyunk, akkor gondoljuk át, hogy ez egy pillanatnyi állapot vagy tartós. Ha valami nem sikerül vagy rossz történik (mert mindig történik mindenkivel rossz), akkor próbáljuk értékelni a jó dolgokat és hálásnak lenni értük. Ez nagyon nehéz, de sokat tud segíteni.
A másik fontos dolog, hogy ne hajszoljuk a boldogságot. Olyan nincs, hogy valami vagy valaki tökéletes, hibátlan. Olyan van, hogy éppen annak gondoljuk vagy annak tűnik. A boldogság pedig nem cél és nem állapot, ez nagyon fontos. A boldogságot folyamatként kell megélnünk. Mi a különbség? Ha egy rossz pillanatban kérdezünk valakit, hogy boldognak érzi-e magát, nyilván azt mondja, hogy nem. Ha egy semleges hangulatban találjuk és megkérdezzük, hogy boldog embernek tartja-e a magát, akkor nagy eséllyel azt mondja, hogy igen. Vagyis ne csak arra törekedjünk, hogy valamikor boldognak érezzük magunkat, hanem hogy boldog életet élhessünk. Ha egészként tekintünk az életünkre, akkor egy rossz vagy fájdalmas időszak ellenére értékelhetjük jónak az életünket. Minden boldognak, teljesnek mondott életben vannak rosszabb vagy nehezebb időszakok, de ilyenkor ne hagyjuk magunkat belesüllyedni a rosszba. Persze meglesz a hatása, következménye, nem kell kitörölni, elfelejteni, de ne hagyjuk, hogy mindent befolyásoljon. Mindenki hoz rossz döntést, aminek a következményeit megszenvedjük, okoljuk magunkat és másokat, akár nagyon nehéz helyzetbe sodorjuk magunkat. De egyszer majd (akár sokkal később), rájövünk, hogy miért kellett ezt megélnünk, mit tanultunk belőle, mit tapasztaltunk általa, és például pont emiatt fogjuk tudni innentől megbecsülni, amink van és innentől úgy vigyázni rá, mint a legnagyobb kincsre
Általában az okoz elégedetlenséget, ami unalmas, átlagos, stagnál. Persze ez sem igaz minden esetre, mert valakinek ez ad biztonságot, stabilitást. Minden személyiségnek másra van szüksége és igénye. De általánosságban elmondható, hogy ha valami folyamatosan fejlődik, motivál, alakul, akkor jó érzéssel tölt el minket, mert érezzük, hogy jó irányba tartunk. Ismét egy hétköznapi példánál maradva, ha egy felújítandó házba költöztünk be, de egyszerre nem mindenre futotta a pénzünkből, akkor két lehetőségünk van. Elmondhatjuk minden nap, hogy mennyire utáljuk azokat a részeket, amiket még nem tudtunk kicserélni, moroghatunk rajtuk. De ehelyett azt is mondhatjuk, milyen jó, hogy mióta itt lakunk, már mennyi mindent felújítottunk, kicseréltünk. Mindig mindennek két oldala van, ha van negatív, akkor pozitív listát is össze tudunk szedni. Sokkal több motivációt és boldogságot ad, ha kis lépésekben haladunk, és minden fejlődési lépést értékelünk, ezáltal motiváljuk magunkat. Ha mereven elképzelünk egy nagy tervet, ami egyszerre nagy boldogságot okoz, akkor úgysem pontosan úgy fog alakulni minden, ahogyan elterveztük. Ezt hívjuk szakszóval részletes boldogságtervnek. Ilyen például egy esküvő, aminek „tökéletesnek” kell lennie, álomesküvőt szeretne a házasulandó pár. Sajnos a legtöbb esetben több a csalódás, mint a beteljesült álom. A minimum 200 fős lagzi, ahol a vendégek fele illendőségből lett meghívva, egy részét a pár nem is ismeri; a drága helyszín, ami mégsem olyan jó, de legalább rengeteg pénzbe került; a ruha, ami a legjobb szalonból van, de nem is kényelmes; stb… Mindegyikkel a tökéletesre, különlegesre törekednek, de közben ez egy illúzió, amely pont a részletes boldogságterv miatt sok csalódást is okozhat. Ha rugalmas a terv és a lépések, nyitottabbak vagyunk, akkor kevesebb csalódás érhet minket. A számunkra fontos értékek, érzések, személyek jelenlétére koncentráljunk, mert ez a lényeg. A legtöbb házaspár nem emlékszik milyen volt a torta, a vacsora, a díszítés, de arra biztosan, hogy melyik családtag volt ott, aki azóta már nem él, vagy kit hívtak el, akivel korábban nem voltak jóban, de mégis ott volt a helye osztozni az örömükben.
És térjünk rá a címünk második részére: miként vigyük véghez a szükséges változásokat?
Azzal kezdeném, hogy az ember életében 8 életszakaszt különböztetünk meg (pl. iskoláskor, serdülőkor, fiatal felnőttkor, stb.), de ennél is több fejlődési szakaszunk van. Ilyenek pl. az iskolakezdés, tanulmányok befejezése, munkába állás, gyermekek születése, szülővé válás, stb.
Minden életszakasz érint mindenkit és elkerülhetetlen, hogy változással járjon. Azért jön létre minden átmenetnél egy kisebb-nagyobb krízis helyzet, mert a megszokott stratégiák, megoldások már nem válnak be, nem ugyanúgy működnek. Ezeknél az átmeneteknél 2 lehetősége van az embernek, jó esetben megoldja a helyzetet, növekedésre, fejlődésre nyílik lehetősége, amikor stabilabbá válik a személyisége és nő az önbizalma. Viszont ezekben a helyzetekben nagy az esély a sérülésre is, amikor identitászavar, vagy a személyiség szétesése is lehetséges. Ha a 2 véglet között optimális egyensúlyt tudunk létrehozni, akkor sikeresen kikerülünk egy ilyen szakaszból és magasabb szinten működünk tovább. Az új szerepeinkhez, feladatköreinkhez új kompetenciákra van szükségünk, amelyeket a fejlődésnek köszönhetően meg is szerzünk. Közben viszont nehéz érzésekkel kell megküzdenünk, ami erős érzelmi terhet jelent, mert a fizikai és lelki állapotunkra is kiterjed.
Kérdezhetik sokan, hogy meddig tart egy ilyen szakasz?
Fontos, hogy milyen társas kapcsolataink vannak: család, barátok, munkahelyi közösség, lakóközösség. Ha támaszkodni tudunk az emberi kapcsolatainkra, akkor a segítségükkel gyorsabban átlendülhetünk ezeken az időszakokon. Ha pedig tudatosan is készülünk ezekre, akkor szintén könnyebben jutunk rajtuk tovább. Tudatos belső munkával, tervekkel gyorsabban oldhatjuk meg a nehéz helyzeteket, konfliktusokat. Például kiemelkedően igaz a kamaszkorra, hogy a szülőknek több türelemre van szükségük, de erre valamennyire tudatosan is készülhetünk.
Bármilyen rosszabb időszakról vagy krízisről van szó, engedjük meg magunknak közben a kételkedést, az érzelmek megélését, a kibeszélést. Új szempontokból kell megvizsgálnunk magunkat, szerepünket, az abban a szakaszban jellemző és szükséges örömforrásainkat. Adjunk teret a céljainknak, az énazonos időtöltéseknek, hobbiknak. Az a lényeg, hogy legyen egy olyan időtöltés, amikor magunkra tudunk koncentrálni és egy részét ki tudjuk engedni a feszültségnek, a rossz érzéseknek. Lehet, hogy elég egy séta, olvasás, egy baráti beszélgetés is. Egy tartósan stresszes életmód mellett viszont érdemes találni egy rendszeres elfoglaltságot, amiből töltekezni is tudunk, például a testmozgás vagy bármilyen számunkra kellemes elfoglaltság.
Különösen nagy nehézséget tud okozni, ha egy ilyen átmeneti időszakban, amikor amúgy is bizonytalanabbak vagyunk, felkarolásra és iránymutatásra lenne szükségünk, még ér valakit egy váratlan probléma, tragédia, veszteség. Például amikor valaki kamaszkorában elveszíti az egy szülőjét, ami önmagában is egy nehéz élethelyzet, de a kamaszkorral együtt ezt az időszakot képesek tartósan nehéznek fenntartani. Ilyen esetekben érdemes hozzáértő segítségét kérni, mert nagyon kevesen tudnak tartós lelki sérülés nélkül kijönni egy ilyen időszakból.
Attól is függ, hogy mennyi ideig tart egy ilyen szakaszon túljutni, hogy az adott időszak milyen korábbi sérüléseket hoz elő. Van-e a lelkünknek elgyászolni valója az adott témákkal kapcsolatban. Erősebb, de jól érthető példa, ha valaki a szülővé válásra készül, és már a kisbaba fejlődik a hasában, de korábban volt egy vetélése. Egyértelműen rányomja mindenre a bélyegét ez a korábbi testi-lelki sérülés, a fájdalom, a gyász; ha akarja, ha nem, ilyenkor a múltbéli rossz dolgokkal együtt kell élni. Nyilvánvaló, hogy ilyen esetben a szülővé válás korszaka sokkal tovább fog tartani, mert a léleknek is mindent tovább tart feldolgozni, a jót is és a rosszat is.
Az is nehezítheti és/vagy meghosszabbíthatja az időszakot, ha egy családon belül párhuzamosan, de külön-külön kríziseken megyünk keresztül. Például a gyerek kamaszodik, közben a szülők kapcsolata pedig megromlik. Az amúgy is feszültségekkel, veszekedésekkel teli időszakot még jobban felbolygatja a szülők eltávolodása, ellentétei, főleg ha nem értenek sokszor egyet a gyerekük nevelésével kapcsolatban. A gyermek nehezebben fogja megélni a kamaszkorát, mert rontják a nehézségeiket, illetve egymás támogatása és feltöltése helyett mindenki eltávolodik egymástól. Tudatosan lehet csak a problémákra megoldást keresni, mert ezek nem olyan helyzetek, amelyek maguktól megoldódnak. Egyre nehezebbek és bonyolultabbak lesznek, a szereplők pedig egyre jobban bezárkóznak, megsértődnek, elfojtják a dühüket vagy éppen túlzottan egymásra zúdítják. A tudatos megoldáskeresésen és a szándékon kívül nagyon fontos elhatározni, hogy dolgozunk rajta.
És miként vigyük véghez a szükséges változásokat lépésről lépésre?
A felismerés, hogy szükséges változtatni, és a megvalósítás között egyénenként változó, hogy mennyi idő telik el, de ugyanazokon a stádiumokon megyünk keresztül. A szakaszok hossza az előzőekhez hasonlóan az egyén személyiségétől, a támogatóktól és a körülményektől függ.
Az 1. szakasz az a struccpolitika, ami mindenkinek ismerős, amikor érezzük, hogy valami nincs rendben, de próbálunk nem tudomást venni róla. Ilyenkor jelennek meg az elfojtások, érzelmek elnyomása, tagadás, de gyakoriak a hárító mechanizmusok vagy a saját magunk szabotálása is. Például mindenki mondja, hogy túl sokat dolgozunk, nagyon leterheljük magunkat, de mégsem pihenünk vagy megyünk szabadságra, mert azt mondjuk, most nincs rá lehetőség. Ilyenkor vagy történik valami, amitől hirtelen rádöbbenünk, hogy gond van, vagy egy olyan élethelyzetbe kerülünk, ami tudatosítja a problémát. Akár egy barát, egy családtag is felnyithatja a szemünket, hogy gond van.
A 2. szakasza a változásnak, hogy már gondolkodunk rajta, hogy változtatni kellene valamin, de még nincs meg az elhatározás, ezért még nincs cselekvés sem. Ilyenkor van a „sajnáltatás”, hogy de jó lenne nekem is, persze milyen jó neki… A cselekvés hiánya lehet lustaság vagy félelem miatt is, de nem érdemes elhúzni ezt a szakaszt. Minél tovább halogatunk valamit, annál több negatív dolgot, kifogást hozunk fel magunk előtt (vagy mások is nekünk), így később meggyőzhetjük magunkat, hogy nem érdemes belevágni, mert csak csalódás lesz. Ekkor kell átgondolni, hogy a témával kapcsolatban mire van ráhatásunk és mire nincs. Mi az, ami tőlünk független és nem tudunk rajta változtatni. Mi az, amire részben van ráhatásunk és tudjuk befolyásolni. És mi az, ami teljes mértékben rajtunk múlik, tőlünk függ. Pozitív hozzáállással abból induljunk ki, hogy mindig van mit tenni, lehet változtatni, újrakezdeni; kérdés, hogy mit és milyen mértékben.
A 3. szakasz, amikor már meghoztuk a döntést, hogy változtatni akarunk. Még nem látjuk a lépéseket, de sikerült elköteleződni, elhatározni. Ebben a szakaszban már beszélünk róla másoknak, és elkezdjük tervezni a lépéseket. Itt kell átgondolnunk, hogy kire, mire van szükségünk a megvalósításhoz, pl. időre, pénzre, segítőkre, több szabadságra, életmód változtatásra, új képességek tanulására, stb.
A 4. szakasz, amikor megtesszük az első lépést, az első cselekedetet. A pozitív hozzáállás ellenére is elfogyhat valakinek a lelkesedése, főleg, ha közben akadályok és nehézségek is jönnek, vagy akad egy-egy irigy, rosszindulatú megjegyzés. Ha nem volt elég erős az elköteleződés, akkor képesek vagyunk feladni, mert félünk a nagyobb csalódástól. Éppen ezért már a tervezéskor fel kell készülni arra, hogy lesznek akadályok, nehézségek, hirtelen kiderült problémák, amiket gyorsan kell megoldani. Az akadályokon való túllépéshez előre alakítsunk ki stratégiákat. A tartós siker másik titka pedig, hogy ne legyenek irreálisan nagy elvárásaink, mert ismét nagyobb a csalódás lehetősége. Inkább kis lépésekben haladjunk, de ezeket becsüljük meg és örüljünk nekik, mert ez fog tartósabban motiválni és így fogunk nagyobb sikereket, fejlődést elérni.
Az 5. szakaszban már benne vagyunk a folyamatban, de fenn is kell tartanunk, amit eddig elértünk – főleg a kitartásunkat és a lelkesedésünket. Ha érezzük, hogy előnyünkre vált a változás, akkor tudatosan kell megtervezni, hogy az elért eredmény, állapot hogyan lesz az életünk, mindennapjaink szerves része. Újra kell szervezni a régi és új dolgok arányát, egyensúlyát. De ne felejtsük el mindig megélni a sikerélményt, örülni és másokkal megosztani az örömünket.
Az előzőeken kívül, mint türelem, kitartás, stb. nagyon fontos az elfogadás magunkkal és másokkal szemben. Tartsuk szem előtt, hogy ér hibázni, mert senki nem tökéletes. Lehet fáradtnak, rosszkedvűnek lenni, vagy szükségünk lehet pihenésre, kikapcsolódásra. Egy másik gyakori jelenség, hogy pont amikor kezdünk sikeresek lenni vagy célokat elérni, megvalósítani az álmainkat, akkor tűnnek el a barátnak hitt emberek az életünkből. Ennek az az oka, hogy sajnálkozni mindenki szeret, ez nagyon csúnyán hangzik, tudom. De szeret mindenki a másik mellett egyszerűen jobbnak, szebbnek, ügyesebbnek és boldogabbnak lenni. Az igazi barátok azok, akik elsőnek gratulálnak, vagy akik a sikereknél is mellettünk vannak, velünk örülnek és büszkék ránk. Vannak persze olyanok is, akik felülnek erre és magukat helyezik így is előtérbe. De vegyük észre, hogy igaz barátok ilyenkor csendesen hátralépnek, hogy mi legyünk a rivaldafényben. Ez nem egy óriási eseményt jelent, hanem például amikor valaki megdicséri a munkahelyen egy csoport teljesítményét, de egy a csoportból azt mondja, hogy ez a Juli vagy a Pisti érdeme.
És természetesen az is a lehetőségek között van, hogy amiért ennyit dolgoztunk, az végül nem jön össze, nem lesz sikeres, mégsem tetszik, nem tudunk így élni, stb. Itt is az a legfontosabb, hogy elfogadóak legyünk magunkkal. Ez is egy tapasztalat volt, illetve már többet tettünk, mintha csak stagnálnánk. Tettünk valamit, tapasztaltunk, tanultunk belőle. Később lehet, hogy kiderül, pont ennek köszönhetően találjuk meg a valódi célunkat, irányunkat, mert olyan ajtók nyíltak ki, amikre eddig nem gondoltunk. Vagy akár ennek a kudarcnak köszönhetően értékeljük megfelelően, ami eddig is megvolt, csak elfelejtettük mit jelent számunkra. Nem mindig arra van szükségünk, amit elképzeltünk. Legyünk nyitottak, befogadóak, kísérletezőek. Lepjük meg magunkat, mert új élményekkel saját magunkat is jobban megismerjük.
A coaching egy egyéni és személyes ülés vagy üléssorozat, egy önismereti és fejlesztési folyamat is egyben. Azért fordulnak az emberek coachhoz, mert valamilyen problémájuk, elakadásuk van és egyedül nem tudnak továbblépni. Mindenkinek segít pozitív és megoldásfókuszú gondolkodásba állni, mert képesek leszünk a jelenlegi élethelyzetünket, elakadásainkat, problémáinkat, kapcsolatainkat egy új nézőpontból látni. A saját gyengeségeink és erősségeink megismerésével olyan felismeréseket tehetünk, amelyekre előtte nem voltunk képesek. A folyamat során megerősítjük saját magunkat, ezáltal képesek leszünk elérni a kitűzött céljainkat. Én a coachingban találtam meg azt a szakmai eszközt, amivel leggyorsabban és leghatékonyabban tudok segíteni másoknak, hogy kézzelfogható változásokat érjenek el. Szintén nagyon fontos, hogy a folyamat alatt nem csak elméletben beszéljük meg, hogy mit szeretne az Ügyfél, hanem már közben elkezdi megvalósítani, vagyis maga a folyamat egyből változást hoz, amiért tennie kell az Ügyfélnek, de az ülésektől olyan motivációt és töltést kap, hogy már képes megtenni a változás lépéseit.
