Mi segíthet még, hogy elérjük a kitűzött célt?
Visszautalnék még kicsit az önbizalomra – vagyis bízom abban, hogy képes vagyok rá. Akkor fogom ezt elhinni, ha tudatosan átgondolom a cél eléréséhez szükséges erőforrásaim. Nagyon sokszor használjuk a coachingban, hogy összegyűjtjük milyen erőforrásaink, pozitív tulajdonságaink vannak. Ezekre fókuszálunk, pozitívan viszonyulunk önmagunkhoz. Segíti a kitartást és az önkontrollt is, ha tudjuk, hogy képesek vagyunk végigvinni. A coachingnál szoktam mondani, hogy egy másfajta hozzáállást, nézőpontot ad, ezáltal egy pozitív várakozással tekintek a jövőbe, így valóban nő az esélye a sikernek is. Ha bízom abban, hogy meg tudom változtatni a szokásaim, vagy elhagyni a rosszakat, akkor ez növeli a motivációmat és az akaraterőmet is.
Az életünkre erőteljesen kihat, hogy kikkel vesszük körül magunkat. Befolyásolják szinte minden cselekedetünket, a teljesítményünket, így a sikereinket is. A coachingban horgonyoknak és motoroknak hívjuk azokat a személyeket, akik hátráltatnak vagy segítenek minket életünk során. A horgonyok azok a személyek, akik arra késztetnek, ahogy a nevéből is adódik, hogy horgonyozz le, ne változtass semmin.
A horgonyokra jellemző:
– úgy érzed, hogy feszült leszel a jelenlétében, elszívja az energiáid – ez az érzés már megjelenik akkor is, ha tudod, hogy találkozni fogsz vele
– egyfolytában kritizál Téged és mindenkit, sokszor ellenséges is lehet
– makacs, mindig a saját igazát bizonygatja, szeret másokra mutogatni
– sokszor magyarázkodik, ígérget
Ha sok horgony vesz körül minket, akkor kimerítő és stresszes lehet az életünk, kevés sikert érünk el, mert visszahúznak, aláássák az önbizalmunkat. Ebben a légkörben nehéz lenne kiteljesedni, mert szélmalomharc, hogy próbálunk nekik megfelelni, kivívni az elismerésüket, mégis azt érezzük, hogy kevesek vagyunk.
A motorokra ezzel szemben ezek jellemzőek:
– a társaságukban feltöltődsz, jól érzed magad – várod, hogy találkozz vele
– inspirál, kreatív, tele van életerővel, lendülettel, ezeket át is adja, energikus leszel a társaságában
– hatékony, nem a problémákat látja csak, hanem a megoldásokat is
– belátja, ha téved, nem másokban keresi a hibát
– vannak céljai és eléri őket, erre ösztönöz másokat is
– tudnak örülni a másik sikereinek, boldogságának
– el tudják fogadni a dicséretet és másokat is megdicsérnek
Ha motorok vesznek körül, akkor sokkal pozitívabban és optimistábban látjuk a saját helyzetünket is.
Érdemes átgondolni, hogy az életünkben kik a horgonyok. Persze vannak például olyan családtagok is, akik horgonyok és őket nem válaszhatjuk meg. De azt eldönthetjük, hogy mennyire hagyjuk őket befolyásolni és véleményezni a mi életünket.
Érdemes átgondolni, hogy az életünkben kik a motorok. Hogyan tudjuk velük erősíteni a kapcsolatunkat, vagy hogyan tudunk még több motorral megismerkedni?
Ezt persze jól kell értelmezni, nem a másik „kiszipolyozása” vagy kihasználása a cél. Ha két motor találkozik, akkor kölcsönösen töltik egymást. Persze nem lehetünk mindig ugyanolyan pozitív hangulatban, de az általános viselkedés alapján könnyen rájövünk, hogy ki, melyik típusba tartozik.
Szeretnék még foglalkozni egy kicsit a kifogásokkal
A kifogások általában olyan kívülálló okok, amelyekbe kapaszkodunk, hogy a nehézségek miatt feladjuk a megvalósítást. Például szeretném megtenni, de nem lehet, mert… – valójában lehet, de találok egy racionális indokot és megmagyarázom, hogy miért nem teszem meg.
Az idővel kapcsolatos egyik kifogás az időzítés, amikor ezeket mondjuk: „most nem a legalkalmasabb”, „annyi probléma van mostanában”, „most sok minden van, majd jövő hónapban elkezdem”.
Érdemes átgondolni, ha sokat mondogatunk ilyen mondatokat, hogy miért akarjuk halogatni mindig a változtatásokat? Általában, ha valakinél nincs nagyobb probléma, akkor felesleges arra várni, hogy jobbak legyenek a körülmények. Olyan úgysem lesz sosem, hogy minden tökéletes. A saját lelki erőnkhöz, kiegyensúlyozottságunkhoz kössük inkább, hogy mikor tűzünk ki egy célt és miként valósítjuk meg.
Ezért is fontos, hogy a részfeladatokat és az egész utat a célig, ne úgy fogjuk fel, hogy „ez egy jó nehéz időszak lesz”, „most hetekig-hónapokig csak a szenvedés lesz”, stb. Ki akarna így belevágni valamibe? Minden részfeladatban, állomásban meg kell keresnünk az élvezetet, az örömet, a pozitív hozadékot. Értékeljük, hogy mennyit haladtunk a célunk felé, mit értünk már el addig is. Ezzel a szemléletmóddal, hozzáállással sokkal könnyebb lesz elérni és kitartónak maradni a célunkig.
A másik idővel kapcsolatos kifogás a „nincs rá időm”. Nagyon nem szeretem azt a mondatot, hogy arra van időnk, amire akarjuk, hogy legyen. Szerintem ez egyszerűen hülyeség. Viszont az teljesen igaz, hogy tudunk „időt csinálni” magunknak. Ha megvizsgáljuk alaposan egy napunkat, hetünket, akkor rengeteg időrablót találunk. Érdemes például a telefonon megnézni a képernyőidőt, hogy egy nap mivel, mennyi időt töltünk, nagyon meg fogunk lepődni… Vannak ilyen ingyenes alkalmazások is, de valamelyik telefonnál eleve van ilyen funkció. Vagy olyan tevékenységeket kereshetünk a napjainkban, amelyek közben tudunk valami mással is foglalkozni. Például szobakerékpározás vagy más edzés közben lehet hallgatni egy előadást, zenét vagy akár nyelvet tanulni. Vagy ugyanígy mosogatás, takarítás közben, vagy akár utazáskor. Egy időben vonattal jártam be a munkahelyemre. Az az egy dolog volt benne nagyon jó, hogy sok könyvet kiolvastam. Könnyen meg lehet oldani már a mai eszközökkel, hogyan tudunk ilyen időket hasznosítani a saját életünkben, feladataink közben. Mindenkinek lehet találni a napjában legalább 1 óra ilyen holtidőt. De akár kevesebbel is számolhatunk. Számoljuk ki, hogy ha csak a hétköznapokban találunk 15 percet és ezt töltjük tudatosan valamilyen új szokással vagy amire „nincs időnk”, akkor mennyi időt tudunk erre fordítani hetente, havonta! Csak a hétköznapi 15 perc, hetente 75 percet (1 + ¼ óra), havonta 300 percet (5 óra) jelent összesen. És ha emeljük ezt a napi időt, vagy csak néhány nap fél órát – 1 órát tudunk rászánni, akkor mennyivel több időt tudunk tölteni valamivel, amiről azt hittük lehetetlen bevezetni a napjainkba.
Manapság egyébként is kiemelten fontos mindenkinek az időgazdálkodásával foglalkozni. Érdemes áttekinteni a kötelező feladatainkat, napi teendőinket. Prioritást felállítani, csoportosítani a feladatokat, ezzel is tudunk segíteni a céljaink elérésében. Eleve annyira sűrűek és stresszek a napjaink, hogy megszoktuk ezt a túlhajszolt állapotot is, nem marad energiánk új dolgok teremtésére. Az agyunk arra összpontosít, hogy „túléljük a napot”, vagy legalább kihozzunk belőle minél többet, de ebben a túlélési készenlétben nem igazán lehet kreatívan gondolkodni. A változások átgondolásához, tervezéséhez ezért először meg kell teremtenünk a megfelelő időt és alkalmat a nyugalomra. A saját pihenésünkre és töltődésünkre is ugyanígy hangsúlyt kellene fektetnünk. Gondoljuk át, hogy a testünknél és a lelkünknél milyen töltődésre van szükségünk és azokat tervezzük be tudatosan. Ez is egy döntés és célkitűzés, hogy mostantól időt adok magamnak, a pihenésnek, feltöltődésnek vagy a változásnak. Csak akkor tudunk majd eredményt elérni, ha van befektetett munka és idő, ezeket sajnos nem lehet megspórolni. De ugyanígy rendszeres töltődés nélkül sem fog menni. Az viszont már rajtunk múlik, hogyan tudjuk beosztani az időnket és energiánkat.
Ahhoz, hogy tudatosan forduljunk az új dolgok és a változás felé, meg kell ismernünk saját működésünket. Szeretném itt megemlíteni, hogy azt szoktuk mondani „minden kezdet nehéz”. Ez teljesen így van, de gondoljunk a biciklizésre. Amikor elindulunk, még nagyobb erővel, többet kell tekerni, de utána ez adja a folytatáshoz a lendületet. Ugyanígy a céljainknál is az elején lesz nehezebb. Később a kezdeti nagyobb energiabefektetés, az első kisebb részcél elérése vagy az első sikerek után, a következőket már könnyebb lesz elérni, mert az erőfeszítések helyett lendületet, szárnyakat kapunk. Ez tovább fogja erősíteni a motivációnkat, a kitartásunkat és az akaraterőnket.
Szeretnék még kicsit azzal foglalkozni, hogy:
miért nem tűzünk ki célokat vagy miért nem merünk változtatni?
Sokszor a fejlődési fékek miatt hozunk kifogásokat, magyarázzuk meg racionális indokokkal, hogy miért nem vágunk bele valamibe. Ezek olyan beidegződéseink, hitrendszereink, amelyek lassítják vagy le is állítják a személyiségfejlődésünket, így korlátoznak minket.
Az egyik ilyen fejlődési fék a fixáció, azaz a stabilitás, változatlanság, ami biztonságot ad. A keretek, a megszokott dolgok biztonságosak, ezért könnyebb benne maradni, mint kockáztatni a változást. Vagyis az ismeretlentől való félelem tart minket vissza. Ezért mondjuk például, hogy „ááá, jó ez így, majd megoldódik magától”, „majd úgyis lesz valahogy”. Persze ez igaz, de teljesen más lesz a végeredmény, ha csak sodródunk és történnek velünk a dolgok, mint ha mi irányítjuk azokat a dolgokat, amiket lehet befolyásolni.
Ha sosem változtatunk a megszokott dolgokon, akkor megvan annak a veszélye, hogy ezek már nem szolgálják a jelenlegi helyzetünket. Így egyre nehezebb lesz az életünk és egyre messzebb kerülünk egy boldog és kiteljesedett jövőtől. Ha nem próbálunk ki új dolgokat, akkor nem fejlődünk, az idő múlásával bekorlátozzuk magunkat. Ragaszkodunk a hitrendszereinket, amik akár transzgenerációs hiedelmek is lehetnek, de elhisszük, nem kérdőjelezzük meg, amiket megszoktunk. Ezek a megszokott dolgok keretet adnak a személyiségünknek is. A személyiségünket és az önismeretünket viszont csak úgy fogjuk tudni fejleszteni, ha rendszeresen megkérdőjelezzük, amiket megszoktunk és amikben hiszünk.
Érdemes ezért rendszeres időközönként átgondolni, megkérdőjelezni és mérlegelni a körülöttünk lévő dolgokat, mert hajlamosak vagyunk mindent megszokni. Emiatt pedig nem feltétlenül vesszük észre a lehetőségeket sem, vagy ha változásra lenne szükségünk. A honlapomon van a Blogomban egy korábbi előadásom anyaga arról, hogy miként ismerjük fel és vigyük véghez a szükséges változásokat. Ebben azt emeltem ki, hogy minden változás egy krízis. De csak rajtunk múlik, hogy válságba kerülünk tőle vagy fordulatot és fejlődést hozunk ki belőle. Talán túl optimistán hangzik, de tényleg minden krízisben benne van a fejlődés lehetősége, csak meg kell találnunk. Ha érdekel Titeket jobban a téma, akkor olvassátok el a teljes előadást.
A másik fejlődési fék a lustaság. Ez elég egyértelmű, hogy könnyebb nem csinálni, mert ha cselekszünk, ahhoz energia szükséges. Ráadásul a kimenetel is kérdéses, kockázatos. Ha nem sikerül, akkor felesleges volt az egész, akkor inkább bele sem kezdek. „Még jobb”, ha társul a „nekem úgysem sikerül” hozzáállással.
Érdekes még, hogy tudat alatt sokan attól félünk, hogy sikerül és ezért merünk belevágni valamibe. Mit fognak szólni mások, ha összejön? Úgysem hiszik el, hogy egyedül értem el, hogy az én érdemem. Rosszindulatúak lesznek, irigyek. Vagy a másik rossz passzban van, nem lenne jó, ha pont most én elérnék valamit, sikeres lennék, stb. Sokkal több esetben áll ez a háttérben, mint hinnénk.
A harmadik fejlődési fék a gyávaság. Ez is elég egyértelmű, de inkább az újtól, kihívástól való félelmet jelenti. Azért fontos ez a fejlődési fék, mert sokszor más van mögötte, mint elsőre gondolnánk. Ilyen esetben ki kell deríteni mi a félelem valós oka. Mint például az előzőnél a sikertől való félelem. Itt is sok téves hitrendszer, beidegződés áll a háttérben. Ezeket nem lehet törölni, de ha foglalkozunk velük, akkor át lehet őket programozni. A bátorság pedig nemcsak a döntés meghozásához kell, hanem a végigvitelhez és a változás utáni élethez is kell.
A szokásainkon kívül különböző tapasztalatok, minták határozzák meg a cselekedeteinket. Emiatt a másik fontos dolog, amiért nehéz a változtatás az az, hogy a működésünk alapjai, a driverek határoznak minket. A driverek a múltból, gyerekkorból hozott tilalmak, melyek akkor azt szolgálták, hogy túléljünk, megfeleljünk vagy szeretetet harcoljunk ki. Ahogy mondtam az önbizalom kialakulása is ebben az időben történik és jelentősen befolyásolják a driverek, amiket viszont viszünk tovább magunkkal. Pedig felnőttként nem lenne rájuk szükségünk, mert már mi vagyunk felelősek a saját életünkért és jövőnkért. Fontos, hogy ha megértjük a működésünket, akkor ezeket is át lehet írni.
Gyerekkorban a szüleinktől, rokonainktól, óvó néniktől, tanároktól hallott tilalmakat a személyiségünkbe építjük, és még jönnek hozzá a genetikai adottságok is. A probléma az, hogy ezek megszeghetetlen szabályokként futnak bennünk. Fel sem merül bennünk, hogy máshogy is lehetne őket csinálni, ezért nem is veszünk észre más lehetőségeket. Kellő önismerettel felismerhetjük ezeket és tudatosan tudunk foglalkozni velük. Most nem tudtam jobban részletezni az előadás időbeli keretei miatt, de érdemes utánaolvasni mindenkinek, mert mindannyian rendelkezünk többel is. Sokan emiatt nem engedjük meg magunknak, hogy jobb életünk legyen vagy igazán teljes, boldog életet éljünk.
Végezetül még pár gondolat arról, hogy az előadás elején említettem, hogy a célunk eléréséhez muszáj elköteleződni a saját döntésünk mellett. Ha ez nincs meg, akkor könnyen eltántorodunk útközben. A célunk felé következetesen kell haladnunk, ezért is fontos, hogy a coaching irányba állít. Feltérképezzük általa magunkat és tisztábban látjuk a motivációinkat. Azért is tartom ezeket az ingyenes programokat, beszélgetéseket, hogy mások is elhiggyék, hogy bármire képesek. Sok ügyfelem nem hisz saját magában, sokszor a kezdeti lendülethez már az is elég, hogy én hiszek benne. Hatalmas fejlődéseken mennek át hetek alatt úgy, hogy nem én teszem beléjük az alkatrészeket, azok mind bennük voltak. Olyan ritkán van, hogy valamire nem vagyunk képesek. Az adottságok, képességek mindenkiben benne vannak, csak esetleg valami miatt nem használják vagy elfedik őket. De nagyon fontos, hogy sosincs semmihez késő, mindig meg lehet tenni az első lépést, vagy újra lehet kezdeni valamit. Mindig lesznek nehézségek, de addigra megerősödve, a képességeink segítségeivel könnyebb lesz átlendülni rajtuk.
